2011. december 27., kedd
GAWAIN FEDEZD FEL BENSŐ KREATÍV FORRÁSODAT! - Jelenlegi ára: 950 Ft
Mindenkiben ott van mélyen az irányító erő, amely életünk során vezet bennünket. Az emberek zömét azonban nem tanították meg arra, hogy higgyen ebben a benső, ösztönös tudásban. Arra megtanítottak, hogy tartsuk be a szabályokat, és feleljünk meg mások elképzeléseinek. Ennek eredményeképpen létezésünk értelmével veszítettük el az összeköttetést. Időt kell szánnunk arra, hogy visszaállítsuk és ápoljuk a kapcsolatot benső irányításunkkal. Rá kell szoknunk, hogy oda figyeljünk, ahol az igazi tudás rejlik. Sokat segít, ha rendszeresen foglalkozunk vele, még akkor is, ha naponta vagy hetente csak egy-két percünk van rá. Azért van szükségünk erre az időre, hogy megtanuljuk ellazítani a testünket és az elménket, és megismerhessük a bennünk rejlő mélyebb tudatosságot. A bennünk lévő bölcsességhez sokféleképpen hozzáférhetünk, ebben segítenek Shakti Gawain kötetei. A logikusan fölépített fejezeteket alkalmazhatjuk rövid önismereti kurzusként, ugyanakkor segítenek észben tartani, miként élhetünk összhangban önmagunkkal és a világgal.
ÚJSZERŰ ÁLLAPOTBAN
A könyvek és képregények postája 7000 ft felett ingyenes!! 20 kg-ig
Nézd meg a többi aukciómat is, postaköltséget spórolhatsz.
Személyesen átvehető Budapest 4., 5. és 6. kerületében munkanapokon vagy ajánlva postázom.
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2011-12-26 00:11
. GAWAIN FEDEZD FEL BENSŐ KREATÍV FORRÁSODAT! - Jelenlegi ára: 950 Ft
Fontos
-
Eladó disney rajztábla 9 sablonnal, ami segíti a papírra vetíteni a képeket, és ezáltal, csak körbe kell rajzolni, ezek után ki lehet színez...
-
Köszönöm, hogy benéztél hozzám, remélem, találsz aukcióim közt számodra érdekeset. Elmo, a gyerekek kedvence Pihe-puha, szőrös figura, l...
-
Ez az én gördeszkás, hogy vettem 120 körülbelül 2 évvel ezelőtt. Van néhány kisebb sérülések, karcolások, és a markolat szalag nem nagyon ti...
-
Csepel Merkur kitűző Jelenlegi ára: 550 Ft Az aukció vége: 2012-01-09 23:10 . Csepel Merkur kitűző - Jelenlegi ára: 550 Ft
-
eladásra kínálok egy nagyon szép ruhacsomagot 74es leginkább de van benne egy két 80as is. a csomag tartalma: 6 napozó, 2 kertészgatya(egy f...
-
értékesítési Fizetés TAG FORCE 5-ös Sony PSP hordozható PlayStation csak jön a teljes, doboz, kézikönyvek és mindent, mint amikor vásárolt v...
-
Jelenlegi ára: 1 500 Ft Az aukció vége: 2011-12-23 21:26 . Virágbot / Ördögbot - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
-
KHAKI, TRENDI FÉRFI NADRÁG. ANYAGÖSSZETÉTEL: 100%COTTON MÉRET CIMKE SZERINT: UK: 34 DERÉK KÖRBE: 85CM ELJE ÜLEP: 33CM HÁT A ÜLEP: 43CM KÖLS...
-
86-os eredeti Thomas & Friends duplaujjú, csíkos felső, megkímélt, szép állapotú felső, az ujja bolyhos egy picit, ami már az első ...
-
Édes fotel a belső részét meg kell ragasztani mert azt hiszem kicsit enged lányoméké és fel kell fújni és rá a huzat . Jelenlegi ára: 2 900...